Olybá lett a világ, mintha egyesek azt hinnék, hogy a magyar ember tobzódik abban, ha esténként nem merészkedhet ki az utcára, ha meglát egy sötétebb bőrszínű embert, ösztönösen odébbhúzódik, és egyszerűen lételeme az ellentét, a szembenállás, a verekedés, és az extrém viselkedésformák. Mintha a magyaroknak, vagy mondhatni úgy, a többségnek az lenne a veleszületett velejárója, hogy csak békétlenségben, agresszióban, diszkriminációban és megvetésben tud létezni. Napjainkra teljesen kifordították azt a képet, amellyel évszázadokon keresztül jellemezték a magyarokat, miszerint befogadó, toleráns, jó lelkű, nemes lelkű és áldozatkész. Az állítólagos cigányölők perével megkezdődött egy olyan, egyértelműen a liberálisokhoz köthető erőszakos és durva netháború, amelynek lényege: más megközelítésből, az áldozat szerepének hangsúlyozásával, de megint eszközként használják fel a cigányokat a belső társadalmi feszültség további növeléséhez.

Internetes csoportok alakultak a liberális média hatalmas hecckampányt folytat az úgynevezett romagyilkosságok pere miatt, amelynek lényege, hogy visszaüssön az egész médiakampány a többségi társadalomra. Kirekesztők, fajgyűlölők, toleranciahiányosok. A liberális értelmiségnek nevezett gyűlölet holdudvara által megkezdett utat most az internet világában folytatja egy új olyan nemzedék, amely rájött, hogy nem sírással és sorstragédia emlegetésével, hanem masszív támadással és fellépéssel lehet elérni az apák és a nagyapák által kitűzött célt. Az internet a mindent behálózó, életünk részévé vált személytelen technikai eszköz belopta magát a mindennapokba, és kiválóan alkalmas arra, hogy teljesen új alapokra helyezze az emberek ellenkezését, illetve szembenállását.

Az internet hatásosabb a tüntetésnél is, hiszen nem kell jelen lenni, hatásosabb egy utcai csetepaténál, vagy hogy még távolabb menjünk, egy lányért vívott harcnál, hiszen fizikai adottságaitól függetlenül bárki harcolhat, tűnhet erősnek, és meghatározónak, ha kellő netes támogatást kap, illetve sokan vannak egy alomban.

Nézzünk két konkrét példát, amellyel mindez alátámasztható, és a liberális média csúsztatásirányát is egyértelműen jelzi. Ha egy cigány, vagy több cigány embert viselkedése, magatartása, korábbi cselekedetei alapján nem szolgálnak ki egy szórakozóhelyen, és a kidobó útjukat állja, akkor ez az ember természetesen rasszista izomagyú a liberális megközelítésekben. Mert általában a kidobók ugye nem a cigány kisebbséghez tartoznak. Most a cigányölések ügyében előjött egy meghatározó szempont, egy olyan vitathatatlan konkrétum, amely egy csomó kérdést is felvethet, de most csak maradjunk az előbbinél.

A cigány kidobó most nem mint izomagyú, rasszizmustól fűtött szórakozóhely-védő szerepe, hanem mint a feladatát elvégző rendész, aki meg akarta akadályozni a randalílozó magyarok bejutását egy szórakozóhelyre, és amikor intézkedését kifogásolták később, késsel védte magát, mert rettegett. A cigányölések egyik gyanúsítottja ettől a ponttól kezdve kezdett el kételkedni az igazságszolgáltaátsban, illetve a rendőrség megelőző erejében, hiszen a cigány életveszélyesen megsebesítette, amjd a független bíróság jogos önvédelemre hivatkozva felmentette. Képzeljük el, mit történt volna fordított esetben. Talán még életfogytiglani börtönbüntetést is kapott volna a magyar kidobó.

Aztán itt az LMP-s díszcigánylány esete, a tipikus megélhetési politikus, a cigányokat eszközként felhasználó cigány értelmiség prototípusa. Osztolykán Ágnes az egyik internetes portálnak büszkén nyilatkozott arról, hogy átvehette a nagy amerikai tolerancia díjat bátor kiállásáért, mert Magyarországon bátornak kell azt nevezni, aki fel meri emelni szavát úgymond a cigány kisebbség mellett, amelynek soraiban meghatározó többségben találunk renitenseket, bűnözőket, deviánsokat.

A megélhetési cigány elmesélte életútját a netes interjújában, amelyből feketén-fehéren kitűnik, hogy bizony a hölgy is kiválóan meglátta az úgymond cigányvédelem és toleranciafrázis-pufogtatás, a világ elismerését vonhatja maga után. Ezzel csak az a probléma, hogy Osztolykán Ágnes iszonyúan rasszista. Azzal, hogy Magyarországon úgymond a kisebbségek védelme bátor cselekedetnek számít, az azt jelenti, hogy a magyar többség oktalanul gyűlöli a kisebbséget, diszkriminálja és szemben áll vele, csak azért, mert más a bőre színe. Nem, kedves Osztolykán Ágnes. Nem ahhoz kell bátorság ma, hogy valaki kimondja, hogy szeretem a cigányokat, meg harcolok értük, meg ők a véreim, ahhoz kell bátorság, hogy a magyar felszálljon este egy villamosra, ahol több cigány utazik. Ahhoz kell bátorság, hogy ha megpróbálják inzultálni, vagy kirabolni, akkor merjen megszólalni vagy kiabálni, vagy a sofőrt figyelmeztetni, mert a hallgató többség elfordítja a fejét, és nem akar ő is az áldozatok listájára kerülni.

Magyarországon nincs rasszizmus, nincs cigányüldözés, és főleg nincs cigánygyűlölet, a magyar ember csak a bűnt, a terrort és az elfogadhatatlan élethelyzeteket gyűlöli. Az, hogy nagyon sok helyütt az országban káosz, rendetlenség és félelem uralkodik, pedig nem a többségi társadalomhoz köthető. Még csak azt sem mondom erőteljesen hangsúlyozva, hogy a cigánysághoz, hanem liberális megközelítéssel egyes cigányokhoz. De amíg az egyes bűnöző cigányok a saját almukon belül is felmentést kapnak magyarellenes bűncselekményeikre, ahol természetes, hogy köztörvényes ügyek miatt börtönbe kerül valaki a családból, és annak szabadulását fél cigánytábor ünnepli, addig kétszínű és visszataszító dolog bátorságról beszélni a cigányokról szóló pozitív megállapítások kapcsán.

Osztolykán Ágnesnek is először nem uszítani kéne, és telegágogni a világot, hogy milyen Magyarországon a többségi társadalom viszonya a cigány kisebbséghez, hanem beállni abba a sorba, ahol olyan emberek harcolnak, akik békét, egyenjogúságot, és normális Magyarországot akarnak cigánynak is, magyarnak is és mindenkinek.

Amíg liberális gondolkodású régi ismerősöm is olyan történeteket is mesél, mint az alábbi, addig Osztolykán Ágnesnek és kirekesztőnek, internetes majomnak, gágogó egy tőről metszett huhogónak, egyet lehet tenni ebben az országban: nagyon-nagyon gyorsan elkussolnia, és az uszítás helyett a cigányok felvilágosítását és nevelését szolgálnia. Igaz, hogy Kati nem Eszter, mégis Dávid-csillag van a nyakában, mert miért ne hordhatná vallásának jelképét. Sok mindenben nem értek egyet Katival, ennek ellenére, a hétköznapi találkozásokkor főleg a kicsi gyermekeink kapcsán szoktunk néha pár szót váltani.

Kati felháborodva mesélte: kisfiával szállt fel a tömött buszra kismamaként, ahol természetesen nem volt már ülőhely. Egy bottal járó, a rasszjegyek alapján magyar néni rögtön fölpattant a székéből, a vele szemben ülő fiatal cigánygyerek ülve maradt. Kati megkérte a fiatalembert, hogy adja át a helyét, mire az kiakadt, hogy ő cigány, és mit képzel, egy magyarnak soha és röhögött. Kati mondta, a gyereknek adja át, nem neki kell. Aztán álltak tovább...