Ugyanaz a következmények nélküli ország: mind az öt diszkótragédia-felelőst elengedték2011.01.19. 15:00
Szabadlábra helyezte szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság a szombat éjszakai budapesti diszkótragédia másik négy gyanúsítottját, így az ügy mind az öt gyanúsítottja szabadlábon védekezhet.
Szerdán 10 órakor K. T.; A. G.; F. B. G.; P. L. gyanúsítottakat még bilincsben vitték a tárgyalóterembe, de onnan már szabadon távozhattak.
Az ügy ötödik gyanúsítottjáról kedden már döntött a bíróság, Sz. Győző, a létesítményt bérbe adó cég ügyvezető-tulajdonosával szemben nem tartotta indokoltnak az előzetes letartóztatás elrendelését.
A budapesti rendőrfőkapitány az MTI kérdésére vasárnap elmondta: az öt ember közül ketten a rendezvény szervezői, ketten a helyiség bérbeadói, egy ember pedig a programsorozat szervezője.
Korábban írtuk: Szabadlábra helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság a szombat éjszakai budapesti diszkótragédia egyik gyanúsítottját - erősítette meg az MTI információját Papp Gábor, a gyanúsított védője kedden este.

Szó nélkül távozott a bíróság épületéből

Kitakarás nélkülAz ügyvéd elmondta: ügyfelével, Sz. (azaz Szalontay - a szerk.) Győzővel szemben, aki a létesítményt bérbe adó cég ügyvezető-tulajdonosa, semmilyen kényszerintézkedést nem rendeltek el. Az ügyészség korábban arra hivatkozva kezdeményezte az öt gyanúsított előzetes letartóztatását, hogy szerintük szabadlábon hagyásuk esetén feltételezhető, hogy a gyanúsítottak meghiúsítanák, megnehezítenék, vagy veszélyeztetnék a bizonyítást. A többi gyanúsított ügyében szerdán dönt a bíróság.
További képek Szalontayról:

Épül a drogtanya - újságírókat sétáltatott a félkész diszkóban 2009 decemberében
(MTI nyomán, kép: Blikk, Antropos, Arénafilm)
A TV2 tegnapi összeállítása:
|