Volner János: A politikusok járjanak élen a közteherviselésben!2011.04.06. 15:32
5:
Volner János a Jobbik országgyűlési frakcióvezető helyettese elmondta: a Jobbik a mai napon egy új törvényjavaslatot nyújtott be, amiben kiterjesztetnék a 98% különadó hatályát az országgyűlési képviselőkre is, jelen pillanatban ez négy SZDSZ-es és egy MSZP-és képviselőt érintene
A politikus úgy véli: ha a politika áldozatvállalást vár el, és ezt törvényekkel rá is kényszeríti a magyar lakosságra, akkor járjon élen ezen a téren, vegye ki maga is a részét a közteherviselésből, úgy ahogy ezt az adófizetőktől is elvárja. Úgy erkölcsös és úgy etikus, ha a politikai élet szereplői a 98%-os különadót ugyanúgy megfizetik, mint ahogy elvárják az orvosoktól, tanároktól és egyéb a közszférában dolgozó majd onnan távozó munkavállalóktól.
A képviselő kiemelte, bár most a Fidesz jelezte a szándékát arról, hogyha kell, akkor megváltoztatja a 98%-os különadóról szóló törvényjavaslatot, amikor ténylegesen a fideszes képviselőknek az ország és a költségvetési egyensúly érdekében áldozatot kellene vállalni, akkor arra nem hajlandók. Példaként említette annak az általa nemrég benyújtott törvényjavaslatnak az elutasítását, amiben a közszférában felhasznált hivatali autókra, mind köbcentiben, mind teljesítményben korlátozást léptettek volna életbe. Sajnálatosnak tartja, hogy a kormánypárti képviselők, különböző mondvacsinált indokokkal elutasították a kezdeményezést, így továbbra is előfordulhat az, hogy egyes kisvárosi polgármesterek 15 milliós luxusautóval „szaladgálnak” az adófizetők pénzén.
A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a Fidesz 2009 tavaszán, a gazdasági válság közepén, 320 forintos benzinárnál az követelte az akkori kormánytól, hogy haladéktalanul csökkentse az üzemanyagok jövedéki adóját, míg most, hogy kormányra került nem teszi meg azokat a lépéseket, amiket még nem olyan régen ellenzéki pártként szorgalmazott.
Volner János arra az újságírói kérdésre, hogy a Jobbik támogatná-e a Fidesz által a későbbiekben benyújtásra kerülő a 98%-os különadót a politikusokra is kiterjesztő javaslatot elmondta: úgy gondolja, ha már a Jobbik előbb benyújtott egy ilyen tervezetet, akkor a kormány inkább azt támogassa, ne a Jobbiknak kelljen visszavonni saját javaslatát, hogy aztán azt ugyanilyen tartalommal benyújtsák a kormánypártok, mint ahogyan az már számtalan esetben előfordult.
barikad.hu
|