Elől járóban le kell szögeznünk: aki főállásban foglalkozik politikával, az mind megélhetési politikus és egyáltalán nem a szó rossz értelmében. Miről is beszélünk? A politika – ha a helyes, arisztotelészi meghatározásból indulunk ki – nem más, mint a köz ügyeiben való részvétel.

Ahol pedig közügy van, ott közpénz is van, s a megbízott politikustól joggal várják el az emberek, hogy ügyeiket és az általuk a közös kincstárba befizetett különféle javadalmakat becsületesen, a közösség javára kezelje. Azt is tudjuk, ingyen semmi nem volt soha és nem is lesz, tehát egy normális világban is a megbízott politikusok vagy lopnak, hogy megélhessenek, vagy valamiféle ellentételezést kapnak a munkájukért. Annyit, hogy abból kényelmesen megéljenek és persze ne legyenek korrumpálhatók.

Eddig rendben is volnánk. Minden korban minden állam vezetője tudta ezt az alaptételt, ezért főtisztviselőit is ennek alapján fizette. Valaha a király birtokot osztott, amiből aztán hűséges emberei megélhettek. Később a birtokadományt felváltotta a járadék, majd a múlt századra a fizetés, vagy tiszteletdíj. Napjainkra – a 90-es évek elejétől pedig, beköszöntött a honi politikusok között máig nagy népszerűségnek örvendő pozícióhalmozás. Most természetesen nem társadalmi munkáról beszélünk, hiszen az mindenkinek magánügye, még egy közszereplőnek is, hány munkát vállal el és idejét hogyan ossza be, ha ezt valóban társadalmi munkában végzi. Itt nem erről van szó. Jó politikusaink egyszerre országgyűlési képviselők, városi képviselők, megyei közgyűlési tagok (olyan is akad, aki elnök), sőt, polgármesterek. Törvény azonban nem mondja ki, – egyelőre, bár halvány ígérgetések ezzel összefüggésben már elhangoztak – hogy politikus ne töltsön be több olyan vezetői posztot, amelyért tiszteletdíj jár, s amelyek külön-külön is egész embert kívánnak. A jó erkölcs meg… az Magyarországon csak a mesében létezik

Történt a múlt évben, hogy a tavaszig ellenzékben szűkölködő Fidesz ígért egy nagyot. Na, nem olyan nagyon-nagyot és semmi konkrét okosságot, de nyolc év szocialista háborús országlás után az emberek nagyon áhították már a szép ígéreteket, és a Fidesz nagyon szépen ígérgetett nagy változásról, megújulásról, miegyébről. Meg is szerezte az országgyűlési mandátumok kétharmadát. Az egyiket éppen írásunk névadója, Lázár János. Aki azóta is beszél és beszél nagy dolgokról. Kis falvak önkormányzatainak felszámolásáról, távfűtésről, mindegy is miről, a lényeg, lássák a jóemberek, hogy ő nagyon politikus és nagyon frakcióvezető. Merthogy Lázár János a kormányzópárt képviselő-csoportjának vezetője.

Nem mellesleg, luxusautók nagy rajongója, persze közpénzből. Hiszen hogy is lehetne másképp: egy kétharmados kormánypárt frakcióvezetője mellé S8-as AUDI is jár. Az olyan erőt fitogtató, olyan minősített többséges. Igaz, amikor a sajtó ezzel egyre sűrűbben foglalkozott egy kisebb Audira cserélte az utak császárát, ám ezzel nem sokat javított hozzáállásának megítélésén. Ám ez csupán a kezdet volt. Mert jó Lázár János nagyon tudja, hogy nagy embertől nagy szavak is kijárnak a népnek. Történt, hogy egy Hódmezővásárhelyen lezajlott képviselő-testületi ülésen Lázárunk, mint polgármester mondani talált olyan nagyokat, dörgedelmeseket, a teljesség igénye nélkül:

„Akinek nincs semmije, az annyit is ér. Ezt tudom mondani, annak annyi az élete. […]”

A Fidesz kénytelen volt nyakatekert magyarázkodásba kezdeni és úgy magyarázták, hogy a polgármester valójában a megélhetési politikusokat ostorozta. Nohát. Lássuk akkor, a vagyonos és rengeteget dolgozó Lázár János hogyan érte el azt, amit elért. A 36 éves politikus pályafutása 1995-ben kezdődött, amikor Lázár – még joghallgatóként a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal jegyzői irodájának a gyakornoka lett – no nem sokáig, mert 1997-től már a néhai Rapcsák András polgármester személyi titkáraként dolgozott. Rapcsák az országgyűlésbe is magával vitte fiatal asszisztensét, 2000-ben már nem is asszisztens, hanem politikai tanácsadó volt az akkori honatya mellett (ne feledjük, Lázár ekkor 25 éves), és a közvetlen irányítása alá tartoztak olyan ügyek a városban, mint titkársági, a kulturális és művészeti, a városmarketinggel kapcsolatos média- és oktatási ügyek, valamint a stratégiai várostervezési csoport. A nagy áttörés 2002-ben következett be, amikor a nagy főnök és mentor, Rapcsák András hirtelen meghalt szívrohamban. Lázár János egyszerűen az utóda lett, a Fidesz őt indította országgyűlési képviselőnek, majd polgármester jelöltnek is.

E szerény életpályát felvillantva mindössze egyetlen dolog szúr szemet: Éppen az, hogy Lázár soha, egyetlen napot sem dolgozott a jó civil életben. Gyakorlatilag a politikának és a politikából élt, épített fel karriert és a politika révén jutott el a csúcsra. Hangsúlyozom: minden ember megélhetési. Hiszen mindenkinek meg kell élnie valamiből. Csupán érthetetlen, hogyan ostorozhatja a kufárokat, maga a főkufár? S miért oly nagy a mellénye, amikor nem csupán megél, virul is, hiszen vagyonnyilatkozata szerint csaknem ötven hektár földet vásárolt össze Hódmezővásárhely körül. Az ő dolga. A kritika viszont nem tiszte.

Csanádi Gábor Ferenc – barikad.hu