Azonosították a doni ütközet marosvásárhelyi résztvevőit
2011.01.18. 06:57
Majdnem hetven év után összesítették azoknak a Maros megyeieknek a névsorát, akik 1943-ban részt vettek a Don-kanyarban vívott harcokban.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) 2002-ben kezdeményezte azt, hogy évente tartsanak megemlékezést a Don-kanyarban a szovjet hadsereggel vívott harcokban meghalt Maros megyeiekről, és azt, hogy neveiket felkutassák, tiszteletükre emlékművet állítsanak - írja az Új Magyar Szó.
Maros megyében 577 nevet sikerült azonosítaniuk a helyi történészeknek. Ők bizonyítottan megjárták a Don-kanyart, többségük elesett a harcokban.
A tervek szerint a közeljövőben a névsor összeállítását kezdeményezők a második világháborús helyszínen szeretnének egy küldöttséggel koszorút elhelyezni, és imát mondani az áldozatokért.
Maros megyében az első megemlékezésen, 2003-ban még hét túlélő vett részt, ma már csak egyikük él, a marosvásárhelyi Kulcsár István.
Az idei emlékünnepséget Marosvásárhelyen, a római katolikus temetőben található emlékműnél tartották, ahol fejet hajtottak a 1943. január 12-i ütközet áldozatai, a katonák és a munkaszolgálatosok előtt.