Elég volt a parazita-szocializmusból!2010.01.15. 08:51, Bence0619
Egy ideológiai förmedvény korszakának végére tehetünk pontot 2010-ben. Magyarország és a magyar nemzet 1949 óta (nem felejtve el Károlyi és a Tanácsköztársaság ámokfutását 1918. november 1. és 1919. augusztus 1. között), megszakítások nélkül áldozata a baloldalnak nevezett parazita-szocializmusnak, amely kisajátította magának a hatalmat, rabigába hajtott egy népet, vérbe fojtotta a szabadságot, gyilkolt és elnyomott, később átmentette magát az államszocializmusból a demokráciának csúfolt vadkapitalizmusba, majd kizsákmányolta, illetve kiárusította Magyarországot. Évtizedes bűnök írhatóak ennek a lélektelen politikai szörnyetegnek a számlájára.
1989 fordulópont lehetett volna a magyarság életében, de ma már tudjuk nem volt az. Csupán a parazita-szocializmus kapott arra esélyt, hogy csápjaival, a múlt egy sötét árnyaként átkapaszkodjon a „rendszerváltáson”, és megmérgezze a demokráciára készülődő Magyarországot.
Ironikus, hogy ma azok tetszelegnek a demokrácia álarcában, akik '89 előtt egy diktatúra megöröklésére készültek. A „rendszerváltás” után mindannyian kényelmesen hátradőlhettek, és a kezüket dörzsölgetve nyugtázhatták elégedetten, hogy továbbra is kiterítve maradt előttük a vörös szőnyeg. Hívhatják magukat Magyar Dolgozók Pártjának, Magyar Szocialista Munkáspártnak, vagy Magyar Szocialista Pártnak is, a mai baloldal nem más, mint a parazita-szocializmus egykori állampárti ügynökeinek, sunyi spiclijeinek, cenzorainak, ideológusainak, munkásőreinek, talpnyalóinak részvénytársasága.
Ez a rabló-részvénytársaság azzal fenyeget, hogy végleg elnyeli ezt az országot, ha most nem állítjuk meg, ha most nem száműzzük örökre a magyar politikából! 2010 lehetőség arra, hogy a Gyurcsány-, a Zuschlag-, a Lendvai-, a Bajnai-, a Hunvald- valamint a Hagyó-féléket elszámoltassuk, és az Országház helyett oda ültessük őket, ahová a tolvajokat, az uszítókat, a csalókat, a hazudozókat kell.
Nincs régi, vagy modern baloldal, csak egy bűnöző parazita-szocializmus, amely évtizedek óta képes volt alkalmazkodni a környezetéhez, hogy következetesen képviselhesse ideológiáját: a tolvajlást, a kizsákmányolást, a hatalom akarását, minden áron! Mindig alkalmazkodik, mint a vírus a gazdatestben, felveszi annak formáját, de csak a pusztításra képes.
A parazita-szocializmus elárult mindenkit, aki egyszer is a szavazatát áldozta a baloldal hatalmának megmaradására. A parazita-szocializmus élősködő módjára azokból hízott politikai-gazdasági csúcsragadozóvá, akiket becsapott a demokrácia, a szolidaritás, a megélhetés sekélyes ígéretével.
Magyarország és a magyar nemzet ma szenved, fulladozik. A gátlástalanság, a korrupció, az igazságtalanság, a kiszolgáltatottság mocsarába süllyed, mert még mindig annak a bakancsnak a talpa alatt van, amelyet a kunbélák és a rákosimátyások húztak fel először, hogy belerúgjanak Magyarországba.
2010-ben ennek a sáros és vértől mocskos bakancsnak a bűnöző tulajdonosával számolhatunk le végre, hogy a politikai szemétdombra dobjuk! Elég volt a szélhámosságból! Elég volt a parazita-szocializmusból!
1989-ben nem zártuk le a múltunkat, amely így átgyalogolt, átmászott a jelenünkbe is. Nem számoltattuk el a bűnösöket, akik ismét esély kaptak arra, hogy hatalmat gyakorolhassanak felettünk, és tovább bűnözzenek. De velük nem valósulhat meg az Új Magyarország! Velük nem emelkedhet fel újra a magyarság! Ők a múlt baljós árnyai! A Szebb Jövő akadályai lesznek, mindaddig, amíg beleszólásuk van a magyar politikába és a magyar nemzet sorsába!
Nótin Tamás
Rákosmente Jobbik
"70-es" országjárásra indul Szegedi Csanád2010.01.14. 16:15, Bence0619
"Radikális változást Magyarországon! Radikális változást Európában" címmel országjárásra indul Szegedi Csanád, a Jobbik EP képviselője, a párt országos alelnöke. Az országjárás helyszínein a képviselő az előadás első részében bemutatja a Jobbik delegáció eddigi munkáját és elért eredményeit az Európai Parlamentben, valamint áttekintést ad a Jobbik új országgyűlési választási programjáról. Az előadások második részében az érdeklődők kérdéseire válaszol a Jobbik EP képviselője.
A nagyszabású országjárás január 16-án indul és április 8-án ér véget, amelynek keretében a Jobbik politikusa több mint 70 helyszínen fog lakossági fórumot tartani.
Szegedi Csanád "70-es" országjárásának helyszínei:
Battonya, Orosháza, Szarvas, Csömör, Mélykút, Zsámbék, Nagyigmánd, Budapest XIV. kerület, Szigetújfalu, Abony, Kecskemét, Harkány,Dunaújváros, Dunavecse, Gödöllő, Marcali, Tüskevár,Gárdony, Sátoraljaújhely, Szerencs, Budapest XII. kerület, Tiszakécske, Kalocsa, Komló, Szigetvár, Békés, Szeghalom, Sajószentpéter, Miskolc, Encs, Szentes, Hódmezővásárhely, Bicske, Sárbogárd, Hajdúhadház, Püspökladány, Hatvan, Füzesabony, Jászapáti, Mezőtúr, Kunhegyes, Komárom, Szécsény, Szob, Vác, Tura, Nagykáta, Monor, Szigethalom, Balatonboglár, Vásárosnamény, Baktalórántháza, Fehérgyarmat, Paks, Bonyhád, Szombathely, Tapolca, Várpalota, Lenti, Zalaszentgrót, Letenye, Budapest XI. kerület, Balatonalmádi, Csurgó, Barcs, Dorog, Nyergesújfalu, Hajdúböszörmény, Budapest XV. Kerület, Budapest XVIII. Kerület, Budapest IX. kerület.
A "70-es" országjárás pontos időpontjai január 16-tól megtalálhatóak a www.szegedicsanad.hu oldalon.
Szegedi Csanád EP titkársága
barikád.hu
Morvai Krisztina így teszi a dolgát az EP-ben - videókkal2010.01.14. 16:12, Bence0619
A balliberális oldal felháborodással fogadta, hogy Morvai Krisztina a Jobbik EP delegációjának vezetője a cigányok diszkriminációja helyett, nagyon helyesen a politikai foglyok helyzetére próbálja felhívni Göncz Kinga figyelmét. Az EP-ben ezt nem vették jónéven.
Támogatja a BKV-sztrájkot a Jobbik2010.01.14. 09:52, Bence0619
A Jobbik üdvözli és támogatja a BKV tettrekész szakszervezeteinek sztrájkját.
A sztrájk kellemetlenségei miatt kérjük a lakosság megértését és szolidaritását - áll a párt közleményében, mely alább folytatódik.
Brutális! A cigánybűnözők megtámadták és összeverték a jobbikosokat - a gyermekeket sem kímélték2010.01.13. 11:48, Bence0619
Január 12-én délután kb fél 4-kor cigánytámadás érte Varga Gyula jobbikos tagtársunk családját - olvasható Suhajda Krisztián, a Jobbik Bács-Kiskun megyei alelnökének közleményében. Elmondása szerint Varga Tamás (a jobbikos 13 éves gyermeke) összetűzésbe került az egyik cigánygyerekkel az iskolában. A cigányok felhívták édesanyját, hogy a gyerekek között viszály alakult ki. Varga Gyuláné azt mondta, hogy a gyerekek oldják meg egymás között Ő nem szól bele, ezzel le is zárult közöttük a beszélgetés. Ebből adódóan délután a cigánycsalád (apa, nagymama, és két férfi) megjelent Varga Gyula házánál, ahol az apa kérdezés nélkül nekirohant Varga Gyulánénak, még a földön fekve is rugdosták.
Az apánál szamuráj kard volt, azzal fenyegetve követelték, hogy jöjjön ki a kisfiú. A másik két cigány berohantak a lakásba, felkutatni a gyermek hollétét. Megtalálták Tamást és ott volt mellette testvére is, Varga László, aki mindössze 6 éves. Az édesanyjuk közéjük állt, az egyik cigány férfi őt ütötte, a másik a gyermekeket verte, majd ezek után ismeretlen helyre távoztak. Az apa nem tartózkodott otthon.
A rendőrség jegyzőkönyvbe vette a sértettek vallomását. Éjszakára a sértettek rendőrségi védelmet kaptak.
A Jobbik Bács-Kiskun megyei elnöksége, és a teljes tagság kiáll a család mellett, és mindent megtesz védelmük érdekében. Figyelemmel kísérjük a rendőrségi eljárást, hogy méltó büntetésüket kapják az elkövetők. A Csendőrség jelenléte megelőzné az ilyen típusú bűneseteket - tette hozzá Suhajda. A Jobbik az országgyűlésbe jutása esetén mindent megtesz azért hogy a Magyar gárda és a Csendőrség újra védelmébe vegye az ország lakosait, hogy ne történhessen meg hasonló eset.
Jobbik: A BKV-sztrájkért a tulajdonos városvezetés a felelős2010.01.13. 09:18, Bence0619
A kedden kezdődő és határozatlan ideig tartó fővárosi közlekedési sztrájkért elsősorban és legfőképpen Demszky Gábor felelős mint a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat első számú vezetője. Az MSZP-SZDSZ városvezetés 2004-től szándékosan megvonta az üzemeltetési költségeket a BKV-tól, és erről az ellenzék is hallgatott. Jelenleg a BKV hiánya 90 milliárd Ft, aminek éves kamatterhe 6-7 milliárd Ft-ra tehető. Ez a kamatteher éppen annyi, amennyit most a BKV dolgozóinak a zsebéből akarnak kivenni.
Európa nagyvárosaiban a közösségi közlekedés finanszírozását 1/3 részben jegyárbevételből, 1/3 részben állami árkiegészítésből és 1/3 részben a tulajdonos hozzájárulásával működtetik. Nálunk ez a megosztás másként működik. A jegyárbevételt a metró költségeinek fedezetére, az állami árkiegészítést a vezetők végkielégítésére, a maradékot pártfinanszírozásra és részben működtetésre költik. Budapest a korrupció fővárosa, amelyből a 20 éves liberális városvezetés már mindent kilopott.
20 év vagy még több a buszok, trolik életkora, kátyúk, parkoló maffiák szedik áldozatukat. A politikusbűnözés foglya lett a város, amiből csak gyökeres változtatások sorozatával, egy szemléletben teljesen új városvezetéssel lehetséges csak kikerülni.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom elfogadhatatlannak tartja a BKV Kollektív Szerződésének egyoldalú felmondását, amelynek egyértelmű célja, hogy a tényleges dolgozóktól átlagosan több havi bért elvonjanak. Minden szakma, így a közlekedés rendbetétele is szakmai irányítást és tisztességes politikai kontrollt igényel, ezekre azonban a jelenlegi városvezetés teljességgel alkalmatlan.
Vona Gábor gyökeres változásokat akarVona Gábor, a Jobbik elnöke és kormányfőjelöltje Soltvadkerten,2010.01.13. 08:40, Bence0619
Vona Gábor, a Jobbik elnöke és kormányfőjelöltje Soltvadkerten, sajtótájékoztató keretében mutatta be Bács-Kiskun megye 6. és 8. választókörzetének jobbikos képviselőjelöltjeit Szávay Istvánt és Vízi Istvánt. A helyszínválasztás nem volt véletlen, hiszen Soltvatkert a szülőhelye annak az ifjúsági mozgalomnak, amely mára az ország talán második legerősebb pártja.
Vona Gábor kiemelte, pártjának előnye, hogy az elmúlt húsz évben nem szerepelt a politikai palettán, így kellő tisztasággal és bátorsággal mutat kiutat a választópolgároknak az ország sorsát illetően. Beszédében a gazdaság, a közbiztonság és a nemzeti öntudat kérdéseiben fejtette ki álláspontját. Az államadósságot újra kell tárgyalni, meg kell szüntetni a multinacionális cégek adómentességét, át kell gyökereiben alakítani a szociális hálót, hogy ne pumpáljunk lyukas hordóba egy fillért sem. Elszámoltatni és felszámolni a korrupciót! – hosszasan sorolta a konkrét ötleteket a pártelnök.
A magyar föld nem eladó! – hangsúlyozta Szávay István, soltvadkerti kötődésű, ám egyetemi tanulmányai miatt jelenleg Budapesten élő fiatalember, aki 2003-ban aktív résztvevője volt a mozgalom megalakulásának, azóta pedig a helyi Jobbik szervezetének elnöke. Elmondta, mivel a környék elsősorban a mezőgazdaságból tudna boldogulni – persze, ha hagynák, tette hozzá -, fontos, hogy a 2011-ben lejáró moratóriumot követően se lehessen a magyar földet külföldiek kezére játszani.
Vízi István, a szomszédos választókerület képviselőjelöltje szintén soltvadkerti születésű. A hatgyermekes családapa három éve költözött Tázlárra, az ottani Jobbik alapszervezet irányítója. Elmondta, sosem készült politikusi pályára, de tenni akarása vezette őt a mozgalomba. Úgy látja, kellő elszántsággal és politikai akarattal igenis lehetséges, hogy a magyar vállalkozók és magyar termelők helyzetbe hozásával rövid idő alatt széles társadalmi rétegek életszínvonala emelkedhessen.
|