Választási program 2010.A program fejezetének címe sokatmondó: „Kard és mérleg”. Magával az igazságügyi rendszerrel, a végrehajtással – az ítéletek végrehajtásával, a bírói szervezettel és a büntetés végrehajtással foglakozik. Helyesen ismeri fel, hogy nem ér semmit az a jogrendszer, ami képtelen alapvető rendelkezéseit végrehajtani és végrehajtatni. Illetve, hogy a „harmadik hatalmi ág” különállása amennyire törvényességi garancia, ugyanannyira annak rendezetlensége mennyi gondot okozhat.

Ezért ez az elképzelés csomag csomagban történő megjelenése helyénvaló és előremutató: hiszen egyben tárgyalja ami egybe tartozik.

Helyesen értékeli az anyag az elmúlt időszak tárgyi gondjait, azonban megítélésem szerint nem fordít kellően nagy szerepet a rendőrség és az ügyészség jogi szabályozásának terén megoldandó problémákra – s ezzel együtt a kialakult rendszert mintegy kiindulópontnak fogadja el.

A magyar jogfejlődésben mindkét szervezet, az ügyészség és rendőrség is a kormányzat és a parlament alá rendelt szerveként dolgoztak mindig is. A nyomozati szervek szerepét és azok törvényi kontrollját azonban nem kellő részletességgel tárgyalja a program, azonban ami nagyobb gond: ennek nyomait sem vélem az anyagban fölellni.

Nagyon vonzó, hogy át kívánja alakítania bíróságok rendszerét, így az OIT szerepét is átgondolásra érdemesnek gondolja. Jó úton indul el, amikor garanciális követelményeket állít fel a bíróságokkal szemben is, azonban nem ad választ arra kérdésre, hogy milyen módon képzeli el a hatékonyabb társadalmi kontrollt a bíróságok szervezetében. Utalást ugyan találunk rá, hogy valamiféle választást kívánna alkalmazni, a kérdés csupán az, hogy az angolszász módszer, vagy a kontinentális módszer mellett teszi-e le a voksát. Megítélésem szerint a bíróságok tagjainak, és így a bíróságok elnökeinek „választása” egyrészről a javasolt módon megvalósíthatatlan, másrészről ugyanakkor konzerválja a bírósági szervezetben ma is meglévő „oldal hovatartozásokat”, melyek bizonyos kérdések napvilágra kerülései tesznek egyértelművé és jól kitapinthatóvá.

Azok az eljárási javaslatok, amelyeket a program tartalmaz továbbgondolkodásra alkalmasak, azonban hozzá kell tennünk, hogy azok a mai „alkotmányosság” kereti között csupán ún. kétharmados törvényekkel valósíthatóak meg, ha azoknak nagyobb társadalmi elfogadottságot kívánunk adni. Mert lehet feles jogszabályokat hozni, csípőből és erőből, de valódi társadalmi párbeszéd, szakmai vita és előzetes parlamenti egyeztetés és folyamatos kooperáció nélkül azok hatékonysága több mint kérdéses

Jól látja a programalkotó, hogy eljárási törvényeink is újra gondolásra szorulnak, amelyből kitűnő a peren kívüli eljárások újraszabályozása, illetve a bírósági végrehajtás szabályainak reformja. Jó úton jár a program, amikor az eljárások meggyorsításra törekszik. Azonban hozzá kell tenni, hogy nem lehetséges az eljárásokat úgy felgyorsítani, hogy másik oldalról az eljárások törvényességének biztosítására nem fordítanánk elegendő figyelmet.

Kevés szót találunk a büntetés végrehajtás mára elavult jogi környezetének átalakítására. Nem foglalkozik szinte érintőlegesen sem vele a tervezet. Nem találunk erre – a jelen zsúfolt büntetés végrehajtási körülmények között ezt több mint bosszantó – még egy gondolatot sem. Többet foglalkozik a tervezet a bírók javadalmazásával – amely megítélésem szerint nem a jogrendszer átalakításának jelen pillanatban, a létező gazdasági lehetőségek közötti legfontosabb kérdése – mint az egyes büntetési fajták ún. széthúzásával, felosztásával és új büntetési formák bevezetésével. Adós marad a program a bírósági végrehajtás korszerűsítésének elképzeléseivel is – annak ellenére, hogy akik polgári peres vagy perenkívüli eljárásokban vesznek részt, azoknak ez az az intézmény amellyel az állampolgárok legnagyobb tömeg találkozni szokott. Beszél a tervezet határidők szigorú betartásáról, illetve azok módosításáról, azonban nem tesz mellé semmiféle garanciális kelléket; illetőleg semmiféle konkrétumot – így az megreked a koncepció és így az „ötletelés” szintjén.

A manapság leginkább züllesztőnek és bomlasztónak tartható, a gazdasági társaságok részéről megjelenő és egyre súlyosabb fizetési fegyelem hiánnyal kapcsolatban csupán annyit jegyez meg a tervezet, hogy „ ezek ellen ható jogszabályokat alkotunk”. Ez kérem szépen nagyon kevés. Ez csak a probléma észrevétele, de nem nyújt semminemű jövőképet.

Úgy tesz a tervezet, mintha az elektronikus levelezés hiánya lenne ma a polgári eljárás jog vagy a büntető eljárásjog legnagyobb hiánya. Nem kérem! Ez sokadlagos szempont, amire talán kár volt ilyen hangsúlyt fektetni.

Rendkívül jó érzékkel veszi észre a tervezet a kirendelt védők és a párfogó ügyvédek tarthatatlan helyzetét. Helyesen állapítja meg, hogy díjazásuk kérdésének rendezésével ez idáig legalább három kormányzati ciklus adós maradt, amely kérdéskör bizonyos, nehezebb gazdasági helyzetben lévő körökben valóban húsbavágó és létfontosságú. Ezzel a kérdéssel senki nem szeret foglalkozni, mint ahogy azzal semmi, hogy a perköltségnél a valódi perköltséget nem szokása a bíróságoknak a reális mértékben megállapítani; így a pernyertes fél valódi költségeihez valójában sosem jut hozzá.

A bíróságokkal kapcsolatos ún. panasztestület elképzelés jó. Megfontolást érdemel, azonban ismételten csak hiányolni tudom a garanciális feltételeknek legalább a jelzését; és egy hangyányi konkrétumot, legalább az irányokat illetően.

Ugyanakkor, miközben a bíróságokkal - fentiek szerint is láthatóan - a program elég sokat foglalkozik, az ügyészségek átalakítása, a rájuk vonatkozó szabályok megreformálásával adós marad a tervezet. Mint ahogy adós marad azzal is, hogy a jelenlegi gyakorlat szerint sokszor értelmetlen hosszúságúra nyúló előzetes fogvatartásokat először is a rendőrség saját kényelme szempontjából indítványozza meghosszabbítani, másodszor az ügyészség azokat szintén saját érdekében állóan (hogy a gyanúsított mindig kéznél legyen) szintén támogatja meghosszabbítani. Az ezzel kapcsolatos jogorvoslati lehetősége a gyanúsítottnak több mint látszólagos, sokszor csupán rutin tevékenysége a bíróságoknak, nem látva azt, hogy ezek az embertelen intézkedések milyen hatással vannak nemcsak a vádlottra, a gyanúsítottra, hanem annak személyes környezetére, gazdasági helyzetére és társadalmi kapcsolataira is. Főleg akkor, ha a későbbiekben igazolódik be a gyanú, vagy a vád megalapozatlansága. Így hiányolom a tervezetből a gyanúsításokkal szembeni valóban hatékony, és ténylegesen független, nem papírmalomként, sóhivatalként működő jogorvoslati fórum lehetőségét; jobban mondva legalább a koncepció irányát.

Érdeme viszont a programnak mindekképpen, hogy olyan területre irányítja rá a figyelemét, amelyre az elmúlt ciklusokban szinte semelyik párt nem volt hajlandó vagy képes. Érdeme továbbá hogy nem tekint bizonyos intézményeket „szent teheneknek”. Érdeme, hogy mer új módon gondolkodni, s minden hiányossága ellenére érezhető belőle az a féle tenni akarás, ami minden jogi reform bekövetkezésének legfontosabb kelléke. [Sejtésem szerint megalkotásában a fiatalabb, az új generációs fogalmazók, jelöltek vehettek részt – mintegy kiérezhető ugyanis azoknak a jogterületeknek az mélyebb ismerete, amelyet a pályakezdő jogászok szoktak elsőként megismerkedni.]

Látható az anyagból, hogy szakértő kezeken ment át a koncepció ezen része. Ebből gondolható, hogy kellő alaki és eljárásjogi ismeretekkel rendelkezik a Jobbik stábja. Azonban az is látszik, hogy nem minden jogterületet tekintenek azonos súlyú területnek. A program közérthető. A program nélkülözi az ún. diplomatikus fogalmazásokat, amelyekre később mindenki hivatkozik: a párt ellenségei és a párt hívei is egyaránt.

Mindenképpen figyelmébe kell ajánlanom Jobbiknak, hogy ezek a tervek csak a maguk komplexitásában valósíthatóak meg hatékonyan. Viszont, sajnálatos módon pár kérdésben kénytelen lesz a Jobbik szövetséget kötni olyanokkal is, akik nem hasonló nézőponttal rendelkeznek, de ha céltudatosan és következetesen végrehajtja ezeket az elképzeléseket, a folyamat során mindekképpen rá fog jönni, mely területek azok, amely a szélesebb, a jogalkalmazással érintetten szélesebb tömegek számára fontosabbak illetőleg jelentősebbek.

Itt jegyzem meg, hogy a gazdasági társaságok kérdésköre részéről megfigyelhető tisztességtelen piaci magatartásokat, számla nem fizetéseket, és az ebből adódó körbetartozásokat említi ugyan a program, azonban adós marad a lehetséges megoldással; csak jelzés értékkel találhatunk a megoldás irányába mutató elképzeléseket abban. Pedig minden bizonnyal a Jobbik is nagyon jól tudja, hogy ennek hiányában maguk a kisvállalkozók, a kis ember, és így a Jobbik potenciális szavazóbázisa eshet ismét egzisztenciális csapdába.

Nem teljesen érhető a tervezetnek az az elképzelése, amikor pénzügyi átvilágítást említ, s adós marad az erre vonatkozó intézmények vagy testületek létrehozásának gondolatával, jobban mondva ezek fölvázolásával.

Ugyanígy a bíróságok számának növelésével egyidejűleg olybá tűnik, mint ha a program kidolgozói a jelenlegi közigazgatási rendszerben és annak feltételezett hatékonyságában gondolkodnának. A régi, ún. járási bíróságok visszaállítására régóta megérett az idő, azonban erre vonatkozó elképzelést csak a sorok közé elbújtatva vélek felfedezni.

Mint ahogy adós marad a tervezet az ún. kamarai rendszer átalakításának kérdésével is, ami némely esetben az ejtőernyősök elrejtésének egyik hatékony eszközeként funkcionál és ezeknek az altatott politikusoknak az eltávolítására egyedül csak, maga a kamarai tagság a legtöbb esetben alkalmatlan és képtelen. A kamarai rendszerek (ügyvédi, közjegyzői, végrehajtói) is megért volna pár gondolatot, azonban erre sem találtunk megnyugtató válaszokat.

Összességében jó anyagot, jobban fogalmazva vitaanyagot találtam, ami alkalmas megbeszélésre, hangos együttgondolkodásra. Jól látszik hangulatából és nézőpontjából, elnagyoltságából származó hibái ellenére is, hogy összeállítói nem csak irodaszagú, csupán az elméletben létező kérdésekkel, hanem a valóság adta, az ún. életszagú konfliktusokkal is szembe akarnak nézni.

Dr. Nagy Csaba Attila
(Szent Korona Rádió)